A turisták 99%-ának az első megállója Kolumbiában, ha Bogotából délnek indulnak, Villavieja és a Tatacoa-sivatag. Fogalmuk nincs, hogy menet közben mennyi látnivaló várja az embert a Cerro Quininitől San Bernardo múmiáin át a Salto La Chorreráig, és akkor Pradóról és La Victoria paleontológiai múzeumáról nem is beszéltem. Négy nap alatt járjuk végig azt a távot, amit mások éjszakai busszal szoktak teljesíteni, és nem győzzük közben ide-oda kapkodni a fejünket.
Kolumbia karibi partvidéke eddig nem lopta be magát a szívünkbe. Sem Capurganá környéke, sem Necoclí, sem pedig Arboletes nem nyerte el a tetszésünket, így kicsit félve közelítettünk a San Bernardo-szigetek felé. Tolú csalódás, Isla Múcura is felejtős, de Tintipán szigete bejött. Ettől függetlenül Kolumbiába nem a Karib-tenger miatt fogunk visszatérni.
Dél-Kolumbia túránk első állomása Fusagasugá, aminek környékén egészen hihetetlen dolgokat látunk. A pancse indiánok szent hegye, a Cerro Quinini után San Bernardo múmiáival ismerkedünk, majd a Sumapaz-kanyon csodái következnek. Ezek a látványosságok olyannyira kiesnek a turizmus látóköréből, hogy az egész út során nekem kell navigálni a sofőröket, mert fogalmuk nincs róla, merre járunk.
A Doña Juana-vulkánt az időjárás miatt nem tudtuk megmászni, de így sem csalódtunk, mert végigjártuk a Juanambú-kanyont, ami pár éven belül egész biztosan felkerül majd a hátizsákosok térképére. A fotók, azt hiszem, önmagukért beszélnek. Nehéz lesz elhagyni Nariñót.
Tudtad, hogy van egy növény, amiből ha jó sokat eszel, halálod után mumifikálódsz? Elég bizarul hangzik, nem? Pedig a kolumbiai San Bernardóban meg vannak róla győződve, hogyha minden nap elfogyasztasz egy guatilát, belőled is lehet kiállítási tárgy egy mauzóleumban.
